Emlékek árnyékában
 

Prológus

Ha jól emlékszem hideg volt. Nagyon hideg. Talán pont tél közepén jártunk. Még most is tisztán emlékszem. Olyan mintha csak tegnap történt volna. Most pedig egyedül vagyok a sötétben, és magányomban csak a csillagokban találok vigaszt. Megfosztottak mindentől ami kedves volt nekem. Elvették tőlem a szerelmet, a szabadságomat, a barátaimat. Mindazt amit szerettem amit mindig is kerestem. Úgy érzem magam mint egy szárnyvesztett madár, aki vergődve a földhöz szegezve várja a megváltást vagy azt aki felemelje és segítve neki újra repülhessen. Repülni akarok, ismét szárnyalni, érezni a szabadságot, a levegőt ahogyan az arcomat lágyan simogatja miközben a hajam cirógatja a nyakamat. Hogy kerülte ebbe a helyzetbe ? Ha kíváncsi vagy rá elmesélhetem.

Nos hát itt vagyok. Elérkezett a nap, és beléptem az új gimim ajtaján. Soha nem féltem semmitől, de ma mégis úgy érzem mintha ez kerítene be, de egyben izgatottság is. Nem értem. Érdekes és számomra ez teljesen új. Ahogy tovább megyek a folyosón hirtelen három csinos lányba ütköztem.
- Nem tudsz vigyázni te idióta ? (Kérdezte durva hangon a szőke hullámos hajú lány)
- Elnézést kérek....nem vettelek észre. (Feleltem)
- Még hogy nem vettél észre ? Hallotátok lányok ? - fordult a két barátnője felé. Az egyik copfos barna a másik rövid fekete hajú. Mind a ketten vékonyak, de mintha túlzásba vinnék a sminket. - Mégis ki vagy te ?

- Miharu vagyok, és most jelentkeztem ide ebbe a gimibe hogy....

- Jah igen te vagy az új lány....(vágott közbe). Csak hogy tudd én Amber vagyok, és ha jót akarsz magadnak nem állsz az utamba, és azt teszed amire kérlek.
- Hatalmasabb erők sem tudtak rávenni arra amit nem akartam megtenni. Miből gondoltad attól hogy új vagyok itt megteszem amit kérsz ? Talán ha kedvesen kérted volna...de így biztos nem.
- Hatalmas erők ? Melyik bolygóról jöttél ? - gúnyosan kuncogott Amber mialatt továbbhaladt a barátnőivel. (Még hogy hatalmasabb erők ?......Micsoda fura lány ez, de meg kell hagyni hogy nagyon szép ami veszélyt jelenthet rám. Ki kell innen iktatnom mielőtt gondom lenne belőle.)

Még hogy bolygó ? Ha tudnád hogy micsoda világok vannak e kis "bolygón" kívül. Tudatlan ember. Na de, mennem kell ha nem akarok elkésni már az első napon. Továbbhaladva megláttam egy ősz hajú, de kedvesen mosolygó idősebb hölgyet aki, éppen rám mosolygott. 
- Jó napot kisasszony ! Az igazgatónő vagyok, és meg tudhatnám hogy mit keres itt ?
- Persze kérem, nos én vagyok az "új lány" és azért vagyok itt hogy...

- Ó igen, az új kislánykánk....elnézését kérem hogy nem ismertem fel, de mostanában sokan próbálnak bejutni a gimnáziumba titokban.
Hát ez remek. Mindenki a szavamba vág. Végül mégis jobb vele beszélgetni mint azzal az Amber nevezetű lánnyal. Na de... mi ? Kislány ? Van fogalma mennyi idős vagyok ? Habár, hogy is lenne. Senki sem tudja, és nem is tudhatja meg a teljes igazságot soha.
- Kérem kisasszony keresse meg a DÖK elnökünket. A neve Nathaniel. Ő majd mindenben segít ami a papírokat illeti. Látomeléggé rendezetlen. Már csak a végleges jelentkezési ívet kell kitölteni, és aláírnia hogy megjelent nálunkés kész ebbe a gimnáziumba járni. - mondata befejeztével már tovább is ment.
Na remek hol van a DÖK-ös terem ? És mi az a DÖK ? Jobban fel kellett volna készülnöm mielőtt emberek közé jövök. Úgy érzem mintha nem tudnék róluk semmit, pedig hosszú évekig csak őket néztem. Rengeteget tanultam tőlük, de ebbe a világba nem folytam bele, hiszen annyi dolgom volt odafent. Na mindegy. Lássuk csak, lássuk csak.....hmmmmm....DÖK terem, dök terem....ÁHÁáááá...csak ez lehet hiszen az van rárva hogy Diákönkörmányzat biztos ennek a rövidítése lehet. 

- Elnézést kérek ! Van itt valaki ?
- Igen tessék....miben segíthetek ? - kérdezte egy lágy hang.
Beljebb léptem az ajtón mikor megláttam egy igen jóképű szőke rövid hajú fiatal fiút. A diákokhoz képest igen jól öltözött volt. Fehér ingben, kék nyakkendőben és hozzá illő elegáns nadrágban volt.
- Ne haragudj, de esetleg te vagy Nathaniel a DÖK elnöke ?
- Igen én vagyok. Miben segíthetek ? - kedvesen mosolygott 
- Én Miharu vagyok, és az igazgatónő mondta hogy írjak alá néhány papírt, hogy véglegesítsem a gimibe iratkozásomat.
- Ó igen, akkor te vagy az új lány. Ne haragudj de nagyon sok a munkám. Vissza tudsz jönni mondjuk olyan húsz perc múlva ? Addigra megkeresem a papírodat, és akkor mindent megbeszélünk.
Már megint ezaz "új lány" megnevezés. Kicsit kezd idegesíteni. Végül is nem hibáztatom őket. Az emberek már csak ilyenek, hiszen ismerem őket jól.
- Rendben semmi gond addig ki megyek az udvarra, és körülnézek az iskolában ha nem gond.
- Persze, nyugodtan...akartam is javasolni.

Kiléptem a teremből, és az udvar felé vettem az irányt. A folyosón sok-sok diák lézengett a szünetben, de mintha mind engem nézett volna. Vajon miért ? Jobb is ha nem foglalkozom velük, mert a végén még bajba kerülök. Épp elég nagy kulimászba másztam bele, még nem kell ez is az emberek között. A folyosó szép tiszta, csepmézett, és kellemes kék színben pomázott. A kis köveken megcsillant a beszűrődő fény ami megtört az egyenetlen felületen, és minden felé szórta a nap sugarait. Csodálatos fehér fénye már-már vakító volt. Minden tele növényekkel, a szekrények pedig katonás rendben állnak a falak mentén. Egyben szép, és letisztult hatást keltett bennem. A gimnázium ajtaján kilépve az udvarra érkeztem ahol szintén sok diák lézengett, és csoportokba verődve beszélgettek. Ránézésre mindenkiek megvolt a maga kis tere, és ahova tartozott. Látok egy szép fás területet is a kertész klub mellett. Ha jól látom a padokat is mind befoglalták. A távolban egy vörös hajú fiút vettem észre. Nem természetes vörös hanem amit az emberek használnak festéket, hogy elfedjék az eredeti hajszínüket. Egyedül van ott. Körülötte egy árva lélek sem, de még a közelébe sem megy senki. Érzem hogy nekem sem kellene oda mennem, de valahogy vonz. De miért ? Nem tudom megmondani, de az egész lénye azért kiállt hogy menjek, és segítsek neki. Rég nem segítettem senkin sem, nem is ezért jöttem ide. Mégis érzem hogy muszáj.  Lassan közeledem felé, és már megint mindenki engem figyel. Komolyan elgondolkozom azon hogy vajon van rajtam valami ami talán feltünő ? AZT senki sem láthatja.... e miatt nem aggódom. Az emberek nem képes érzékelni, csak ha én is akarom. Minél közelebb megyek annál jobban érzem hogy ő is észrevett engem a sok bámuló tekintetből. Halk sugdolózásokat hallok. Mintha azt hinnék hogy nem hallom őket tisztán. Az emberek tényleg furcsák. Lassan lépkedve megérkeztem hozzá. Az gimnázium udvar egyik sarkában volt a falhoz támaszkodva. Fekete bőrdzseki, piros szárnyas koponyás póló volt rajta, és fekete láncos nadrág. Hmmmm....mintha hallottam volna már erről a stílusról. Jah hát persze, ez nem más mint a ROCK zene szeretetét kinyílvánító öltözködési stílus.

- Szia ! A nevem Miharu, és azért jöttem ide mert....
- Engem ez hol érdekel ? - nézett fel hirtelen a fiú, és mintha meglepődve volna.
Rámnézett egyenesen a szemembe, és igen már megint félbeszakítottak. Ez valami emberi tulajdonság amit eddig nem vettem észre ? Nem túl kedvesek itt, habár erre figyelmeztettek is hogy az emberi faj kegyetlen, és a saját maga farkasa. Képes sorsára hagyni a másikat is ha a saját élete a tét. Na de most komolyan ? Mi baja velem mindenkinek ? Talán valami furcsa negatív energiát sugárzok ? Biztosan nem...azaz remélem, na de akkor mi lelte az embereket ? Remélem nem lesz velem mindenki ilyen.

- Már elnézésedet kérem, hogy megzavartalak a semmittevésben, de azért jöttem ide hozzád mert láttam hogy egyedül vagy. Gondolom hogy azért, hogy magányodban lehess, és mint látom a zenédet hallgasd, de úgy gondolom hogy jelen helyzetben egy cipőben járunk.
- Egy cipőben ? Mégis mire gondolsz ?

- Nos mivel új vagyok az iskolában, én nem ismerek senkit akihez odamehetnék beszélgetni. Így tehát egyedül vagyok. Ez nem lenne zavaró mert megszoktam, de itt túl sok az olyan kedves ember aki félbeszakít a mondat közepén, vagy az első percben ugráltatni szeretne.
- És ? - kérdezte érdektelenül, de végig a szememet bámulta.

- Azt gondoltam hogyha te is egymagad vagy meg én is akkor már ez a közös dolog összeköt minket és ide jövök. Végül is látom hogy zavarok, és inkább hallgasd a rock zenédet. - hirtelen megfordultam és elindultam az iskola bejárata felé mikor...

- Honnan gondolod hogy rock zenét hallgatok ? - kérdezte meglepetten.
- Ez egyszerű. Elég ha a pólódra nézek. Winged Skull egy remek rockzenekar. Nem vennéd fel ha nem tetszene a zenéjük, és ha jól hallom akkor most is az ő számukat hallgatod a Breaking Love című számot. - válaszoltam neki majd tettem egy lépést az iskola felé.
- Nagyon jó füled van. - Vajon ezt honnan hallotta meg ? Igaz hogy hangosam hallgatom a zenéket, de nem hallatszik ki. Ráadásul azok a szemek. Soha nem láttam még olyat hogy valakinek az egyik szeme kék a másik meg zöld. Csak egy embert ismerek akinek felemás színű a szeme. Ez nagyon ritka. Kicsit furcsa ez a lány, és nem rest visszavágni nekem. Ami még érdekes hogy mérhetetlenül csinos ami ezért is fura mert engem nem érdekel ha egy lány csak egyszerűen szép, de ő valahogy nem is tudom.... megfogott. Igazán hosszú vörös hajjal rendelkezik ami leér a derekáig vagy annál is tovább. Kíváncsivá tett.....

- Castiel ! - hallatszódott egy hang az iskola sarkából.

- Tessék ? - ekkor megfordultam a vörös hajú fiú felé, és kissé összeráncoltam a szemöldököm.

- A nevem.....Castiel ! - vetette oda a kis vörös rocker. Az arcán mintha egy kis mosoly lett volna, de lehet hogy csak a szemem káprázott.

- Ó...hát neved is van. Igazán örülök a találkozásnak Castiel. - elmosolyodtam, és megfordulva tovább indultam az iskola ajtó felé. 

Beérve a folyosóra újra vizslató szempárok elé kerültem. Reméltem nem lesz sokáig így. Szerencsére a DÖK-ös terem igen közel van, és sikeresen meg is találtam most elsőre. Belépve ott találtam Nathanielt aki kedvesen mosolygott, és szerencsére megtalálta a papírjaimat is. Mindent elmagyarázott. Leültem egy asztalhoz, és felém hajolva részletesen elmutogatta mit hogyan kell kitölteni, majd aláírtam. Nagyon élveztem a közös beszélgetésünket. Igazán remek társaság, habár igen komoly természet, és csak a munkájának él. Minél közelebb volt hozzám annál jobban éreztem mintha vibrállt volna a levegő. Lehet hogy csak képzelődtem. Még soha nem voltam ennyire közel egy emberhez sem. Mindig csak távolról figyeltem őket. Most viszont én voltam az aki ilyen közel kerülhetett, és én aki benne volt ebben a szituációban. Igazán helyes fiú. A papírmunkák végeztével elköszöntem Nathanieltől akinek még akadt egy kis dolga a papírokkal, de megígérte hogy holnap elkisér a könyvtárba és segít beszerezni a kötelező olvasmányokat ami szükséges ehhez az évhez. Elég sokat kell majd olvasnom a kapott lista szerint mivel félévkor érkeztem nem sok időm maradt bepótolni a dolgokat. Ma szerencsére nem kellett bemennem órákra, elég volt a sok papírmunkát elintéznem a jelentkezésemhez. Holnap viszont belevethetem magam a tanulásba. Kilépve a folyosóra azt vettem észre hogy már mindenki hazament. Gondolom az egész iskolában csak én és Nathaniel vagyunk, na meg a gondnok. Délután 4 óra. Ilyenkor már az óráknak is régen vége legkésőbb 3 órakor mindenki elmegy haza. Az ajtóhoz közeledve mintha lépteket hallottam volna a hátam mögül.

- Hé újlány ! - hallatszódott egy erőteljes hang a folyosó közepéről.

Megfordulva Castielt pillantottam meg. Érdekes hogy most nem tűnt olyan mogorvának mint az udvaron. Mintha akarna tőlem valamit, de remélem semmi olyat amivel bajba kerülök. Már megint "újlány". Nem vagyok valami könnyen hergelhető de ilyenkor nem tudom hogy megfolytsam vagy csak belerázzam az értelmet hogy van nevem is.
- Ha jól gondolom nekem szóltál, de akkor a nevem Miharu. - morgolódtam, és hangosan határozottam vetettem vissza neki.
- Jól van na...tudom én. Látom még mindig itt vagy. Ha gondolod mutatok egy jó helyet. - mosolyodott el ami a mai nap folyamán elég szokatlan tőle.
- Hát ... rendben. - nem tudom miért mentem vele, de érdekelt az a jó hely, és igen szimpatikusnak találom ezt a fiút a mogorvasága ellenére is ami néha rátör. 

Felmentünk az emeletre. Azt mondta hogy a diákoknak tilos ide jönnie. Ha jól értettem ellopta a tanári kulcsát. Itt vagyunk a kicsi ajtónál amit éppen próbál kinyitni. A gimi tetején vagyunk. Tényleg szuper innen a kilátás. Érzem ahogy a szellő cirógatja az arcom, és a hajam a nyakamat. Lassan megy le a nap, és a narancsos sugarak melengetik a bőrömet a csípős hidegben. Minden ragyog ahogy a fény megcsillan a hóval beborított városon. Emlékeztet az otthonomra. Vajon lesz olyan akinek elmondhatom hogy ki vagyok, honnan jöttem, és hogy miért vagyok itt ? Lesz olyan akiben megbízhatok, vagy talán igazuk volt a többeiknek hogy óvtak az emberek világától ? Remélem elmondhatom nekik hogy tévedtek, és hogy igazam volt az emberekkel kapcsolatban. Remélem....őszintén remélem hogy nem kell csalódnom. Hiányzik az otthonom, de ez a hely feledteti. Szeretek itt lenni. Castiel is egyfolytában csak bámul, mintha nem venném észre, hogy mikor odanézek elcsapja a tekintetét. Közelebb lépek a gimi tetejének széléhez mialatt Castiel aggódó tekintettel néz rám, és gondolom várja mikor csúszok meg véletlenül. Mellém lépett óvva, és együtt bámultuk a lemenő napot, a hidegben. A szél belekap a ruhámba a hajamat fújva arcomat nyaldosva olyan mintha repülnék. Akárcsak otthon....majdnem olyan mint otthon.

Első epizód vége !